Újból nagyüzem az UP korosztályokban

Az előttünk álló hétvégén minden Kisoroszlán csapat szombaton lép pályára.

Serdülő lányaink remekül szereplenek eddig a bajnokságban. Eddig csak az FTC második csapata tudta legyőzni őket, mellette viszont 4 nagyszerű győzelem áll a nevük mellett. Ezzel a teljesítménnyel jelenleg a képzeletbeli dobogó legalsó fokán állnak. Nagyon szeretnék folytatni a pontgyártást, amire nagy esély nyílik, hiszen a még pontot sem szerző Sülysáp otthonában vizitálnak.

A képen a következők lehetnek: 3 ember, sportoló emberek és kosárlabdapálya

 

Az U15-ös fiúk az idei szezonban immár ötödik alkalommal készülnek a hétvégére. 3 győzelemmel és 5 vereséggel a tabella közepén helyezkednek el. Első ellenfelük remélhetőleg nem fog meglepetést okozni, hiszen az idén még pontot sem szerző Körte HVSE csapatával csapnak össze. Második meccsük már nem ígérkezik könnyűnek, hiszen 4 ponttal a Kisoroszlánok előtt álló ÓKSI csapatával játszanak.

Az U13-as lányaink a negyedik bajnoki napjukra készülnek. Az első fordulót nagyszerűen, 2 győzelemmel kezdték, de sajnos azóta nem sok babér termett a számukra, hiszen a következő 4 meccsüket elvesztették. Most is nagyon nehéz dolguk lesz, hiszen mindkét csapattal játszottak már és sajnos nem sikerült legyőzni őket. Első mérkőzésen a veretlen FTC csapatával, míg a másodikon az összesen 1 vereséget számláló XVI. kerületi csapattal sorsolták össze.

 

A képen a következők lehetnek: 3 ember, sportoló emberek és kosárlabdapálya

Az U11-es lányok csapatai még csak a 3 bajnoki napjukon vannak túl. Egyik csapatunk 1 döntetlen mellett, 3 győzelmet számlál, míg másik csapatunk 50%-os mérleggel szerepelt az eddigiekben. A hétvégi ellenfelek papíron verhetőek, amit remélhetőleg a pályán is bebizonyítanak a Kisoroszlánok.

 

A képen a következők lehetnek: 5 ember, sportoló emberek, emberek színpadon és kosárlabdapálya

Leány Serdülő III. osztály-Közép-Dél

November 17. (szombat), Tóalmási Sportcsarnok, 2252. Tóalmás, Béke u. 27.

 

10:00 Sülysápi SE – Kispest NKK Endo + Service

 

Fiú U15 3. osztály, Adorján János régió

November 17. (szombat), Semmelweis Egyetem Sportközpont, 1107. Budapest, Zágrábi utca 14.

 

09:00 Körte HVSE – Kispest NKK – Endo + Service

11:00 ÓKSI SE – Kispest NKK – Endo + Service

 

Lány U13, Adorján János régió

November 17. (szombat), Újlak Utcai Általános Iskola, 1173. Budapest, Újlak u. 110.

 

13:50 FTC KN KFT I. – Kispest NKK Endo+ Service

15:40 Kispest NKK Endo+ Service – XVI. kerületi KMSE 1.

 

Lány U11, Adorján János régió

November 17. (szombat), FTC edzőközpont, Népligeti faház, 1101. Budapest, Vajda Péter utca 48.

 

09:45 ÓKSI SE – Kispest NKK Endo+ Service I.

10:30 Angyalföldi Sportiskola – Kispest NKK Endo+ Service II.

12:00 Kispest NKK Endo Plus Service I. – Pumukli KUA

12:45 Kispest NKK Endo Plus Service II.  – Kézilabda Sportakadémia B.

 

Szeretettel várunk mindenkit a fenti napon és helyszíneken, szurkoljuk ki együtt a győzelmeket! Hajrá, Kisoroszlánok! Csak a Kispest!