UP: Lányoké a főszerep a hétvégén

Az előttünk álló hétvégén az U15-ös fiúkon kívül, csak lánycsapataink fognak játszani.

 

Serdülő lányaink továbbra is tapadnak a dobogós csapatokra, hiszen idei mindkét meccsüket magabiztosan hozták. Vesztett pontok szempontjából azonosan állunk, mint a 3. helyen álló Jászberény csapata, így egy szombati győzelemmel be is érnénk őket. Erre a HORT SE ellen lesz lehetőségünk, akiket ősszel egy sima mérkőzésen sikerült már két vállra fektetni.

A képen a következők lehetnek: 3 ember, sportoló emberek és kosárlabdapálya

Az U15-ös fiaink a rájátszás küzdelmeit kezdik el az Adorján János régi alsóházában, ahol 4 csapattal lesz lehetőségük összemérni az erejüket. Első ellenfél az a Körte csapata lesz, akiket ősszel kétszer is sikerült legyőzni. A másik mérkőzés előjelei már nem ilyen biztatóak, hiszen a HORT ellen viszont kétszer is kikaptunk az alapszakaszban.

A képen a következők lehetnek: 3 ember, sportoló emberek és kosárlabdapálya

Az U13-as lányaink első tavaszi fellépésükre készülnek. Az ősz nem sikerült olyan jól, ahogy előzetesen szerettük volna, hiszen összesen 3 győzelmet sikerült szerezni 10 mérkőzés alatt. Itt a lehetőség a javításra, hiszen a vasárnapi ellenfeleink közöl a VAMA csapatát már sikerült legyőzni decemberben. Másik ellenfelünk a TFSE csapata, akikkel még nem játszottunk, de pontosan olyan mérleggel rendelkezik, mint mi.

A képen a következők lehetnek: 3 ember, , mosolygó emberek, sportoló emberek és túra/szabadtéri

Az U11-es lánycsapataink is a hétvégén debütálnak a tavaszi szezonban. Mindkét csapatunknak ugyanaz az ellenfél jutott a sorsolásnál. Első meccsen az FTC ellen léphetnek pályára, akik ellen az egyik csapatunk ősszel vereséget szenvedett, míg a másik csapatunk egy kiélezett mérkőzésen, az idény egyetlen pontvesztésével döntetlenre mentették végül a bajnokit. Másik ellenfél a Pumukli lesz, akivel eddig csak az egyik csapatunk találkozott és sajnos vereséggel hagyhatták el a parkettát.

A képen a következők lehetnek: 4 ember, sportoló emberek, kosárlabdapálya és túra/szabadtéri

Leány Serdülő III. osztály-Közép-Dél

március 09. (szombat), Építők Sportcsarnok, 1101. Budapest, Népliget, Rade Károly sétányról nyílik a bejárat

 

15:30 Kispest NKK Endo+ Service – HORT SE

 

Fiú U15 3. osztály, Adorján János régió Alsóház

március 09. (szombat), BVSC Zugló edzőcsarnok, 1142. Budapest, Szőnyi út 2.

 

09:00 Kispest NKK – Körte HVSE

11:00 HORT SE – Kispest NKK

 

Lány U13, Adorján János régió

március 10. (vasárnap), Vasas edzőcsarnok, 1139. Budapest, Fáy u. 58.

 

10:55 Kispest NKK Endo+ Service – VAMA Handball SKFT

13:40 TFSE-Vámosgyörk – Kispest NKK Endo+ Service

 

Lány U11, Adorján János régió

március 09. (szombat), Építők Sportcsarnok, 1101. Budapest, Népliget, Rade Károly sétányról nyílik a bejárat

 

09:00 Kispest NKK Endo+ Service II. – FTC KN KFT

10:30 FTC KN KFT – Kispest NKK Endo+ Service I.

12:45 Kispest NKK Endo+ Service I. – Pumukli KUA

14:15 Pumukli KUA – Kispest NKK Endo+ Service II.  

 

Szeretettel várunk mindenkit a fenti napon és helyszíneken, szurkoljuk ki együtt a győzelmeket! Hajrá, Kisoroszlánok! Csak a Kispest!

 

Sarkadi Bálint

Hivatalos csapat admin

Cras efficitur pulvinar magna eget sodales. Integer faucibus ipsum nisi, quis sollicitudin enim porta ac. Duis nec arcu posuere, luctus diam pulvinar, gravida quam.