Jön az első edzőmeccs

Csütörtökön zárkapus mérkőzésen a Szombathelyi KKA csapatát fogadjuk.

 

Az első téli felkészülési mérkőzésünk következik csütörtök délelőtt. Mint ahogy azt már jeleztük, két változás volt a keretünkben, hiszen Ulmann Bernadett Orosházán folytatja, míg Nagy Zsuzsanna másfél év után érkezik vissza hozzánk. Kemény heteken vagyunk túl, Béki Nagy Bertalan vezetőedző jól megdolgoztatta a lányokat. Csütörtökön végre meccsen mutathatják meg erejüket Fundákék, ahol az ellenfelünk a nyugati csoport harmadik helyen telelő Szombathelyi KKA csapata lesz.

 

Kispest Női Kézilabda Klub fényképe.

 

Ellenfelünkről tudni érdemes, hogy két ponttal lemaradva a Mosonmagyaróvár és a NEKA mögött állnak. Október 14-én a Mosonmagyaróvártól kaptak ki 25-24-re, majd nem kis meglepetésként az utolsó téli fordulóban Szekszárdon hagyták a két pontot. Legeredményesebb játékosuk az NB’-es évünk közepén tőlünk távozó Schneider Éva, aki 13 mérkőzésen 105-szőr talált be.

 

A mérkőzés technikai okokból zárt kapus megkérjük szurkolóinkat, hogy ne jelenjenek meg a találkozó helyszínén. Megértésüket előre is köszönjük. Twitter csatornánk élőben fogja közvetíteni a találkozót.  

 

Felkészülési mérkőzés

Kispest NKK – Swietelsky Szombathelyi KKA

2018.01.18 csütörtök OSC Egyetemi csarnok