Blog Archives

Kecskemétet fogadjuk hazai pályán

A Soroksári Sportcsarnok leterheltsége miatt szerdán játszunk a Kecskeméti NKSE ellen Tartani a lépést Nehéz mérkőzésen vagyunk túl, hiszen múlt héten kiélezett csatában egy pontra voltunk jók a listavezető egriek otthonában. Szerdán egy újabb erős csapat ...

Egri döntetlen

Magas színvonalú, izgalmas hangulatú mérkőzésen igazságos döntetlen született Telt ház, egygólos hátrány a szünetben Mint ahogy azt várni lehetett óriási érdeklődés volt az első és a második helyen álló csapatok csúcsrangadója iránt. Közel 450 néző zsúfoló...

Egri rangadó

Vasárnap az első és a második helyezet, találkozik egymással. Pikáns rangadóra van kilátás. Ki kell javítani a vasárnapi botlást Múlthéten bosszantó vereséget szenvedtünk a Szent István csapatától. Ez akár jó jel is lehet nekünk a hétvégi egri rangadóra, h...

Fájó vereség

A remek napot kifogó és taktikusan játszó Szent István teljesen megérdemelten vitte el tőlünk a bajnoki két pontot A mérkőzés kezdődobását Barát Botond a Budapest Honvéd játékos végezte el. Kétgólos hátrány a félidőben Mint ahogy azt várni lehetett a vendé...

Revansot vennénk

Vasárnap a Szent István SE csapatát fogadjuk a Soroksári Sportcsarnokban. Visszavágnánk a vereségért Háromból három a tavaszi mérlegünk és ezzel teljesítettük a kötelező „házi feladatainkat”. A neheze még csak most kezdődik, amikor is vasárnap az utóbbi év...

Sima győzelem Gödön

Magabiztos tizenegy gólos győzelmet arattunk a tavalyi bajnok otthonában Vonatos utazás A klub vezetősége úgy döntött, hogy a jól megszokott buszos utazás helyett vonattal közelíti meg a gödi sportcsarnokot. Csapatunk a Nyugati pályaudvar főbejáratánál gyü...

Gödre látogatunk

A tavalyi bajnokcsapat otthonában lépünk pályára vasárnap délután Nincs megállás Vasárnap magabiztos és eredményes játékkal sikerült itthon tartani a bajnoki két pontot a Debrecen ellen, és továbbra is hatalmas versenyfutás van az első három helyért. Az sz...

Együttműködés a Budapest Honvéddal

A jövőben közös programok szervezésére és szorosabb kapcsolatra törekszik a két egyesület Örömmel jelentjük be, hogy az ELIOS Kispest NKK és a Budapest Honvéd FC képviselői együttműködési megállapodást kötöttek egymással.   Dudás-Györki Tamás: Budapes...

Sima győzelem

Magabiztos játékkal szereztük meg a tizenharmadik sikerünket   Már az első játékrészben eldőlt Remekül kezdtük meg a találkozót, hiszen Tamási Krisztina két, Nagy Zsuzsanna és Ötvös Henrietta találataival, 4-0-ra elhúztunk, de a debreceniek Marincsák ...

A Debrecent fogadjuk hazai pályán

Vasárnap a DVSC másodikszámú csapatát fogadjuk hazai környezetben Tovább menni az úton Vasárnap magabiztosan gyűjtöttük be a bajnoki két pontot az újonc Füzesabony otthonában. A védekezésünk nem működött úgy, ahogy az elvárható lett volna, hiszen 31 gólt k...