UP: AZ U9 is bemutatkozik végre…

Egy újabb csonka hétvége elé nézünk, de természetesen nem hiányozhatnak az utánpótlás bajnokik sem. Összesen 3 korosztályban fognak csatázni csapataink, köztük a bemutatkozásra készülő U9-es Kisoroszlánok is.

 

Serdülő csapatunk múlt héten egy fájó vereségbe futott bele. A dobogóért folyó csata egyik fontos állomása lehetett volna, hiszen egy Jászberény elleni győzelemmel a dobogó alsó fokát „kibérelhettük” volna. Ezzel a vereséggel viszont sajnos a nyakunkra húztuk őket és csak jobb gólkülönbséggel előzzük meg a jászberényi egyletet. A szombati párharc viszont a múlt hetinél is nehezebb lesz, hiszen a második helyen álló Gyöngyös otthonába látogatunk. Reméljük elég lesz az idő, hogy a hétvégi meccsig Csaszi bácsi lelket öntsön a lányokba és újra a megszokott módon dübörögjön a banda.

A megszokottól eltérően az U12-es csapataink is újra pályára lépnek a múlt heti bajnokik után.

A lányok múlt héten 2 könnyed győzelmet arattak, de ezen a héten egy igazi rangadóval kezdik a szombatot, hiszen azzal a XVI. kerülettel játszanak, akik ellen néhány hete, nagy csatában 1 góllal alulmaradtak. Reméljük Győri Ági összeállította hétvégére a győztes receptet ellenük és visszavágnak az eddigi egyetlen vereségükért. A második mérkőzés bízunk benne, hogy könnyebb lesz az Angyalföldi Sportiskola ellen és magabiztosan fogják venni ezt az akadályt.

A képen a következők lehetnek: 9 ember, , mosolygó emberek, kosárlabdapálya, rövidnadrág és cipők

A srácok viszont felborították múlt héten a papírformát. Két olyan csapattal játszottak, akiknek eddig jobb volt a mérlegük. Ennek ellenére az egyik mérkőzésen egy magabiztos nagyarányú győzelmet, a másikon pedig kiélezett, nagy csatában tudtak győzni. Szombaton az ASI második csapata viszont könnyebb ellenfélnek ígérkezik, mint a múlt heti ellenfelek, hiszen még csak 1 győzelemnél járnak. A másik csapat viszont nehezebbnek ígérkezik, hiszen a közel azonos bajnoki mutatókkal rendelkező Pumukli csapatával csapnak össze fiaink.

A képen a következők lehetnek: 5 ember, sportoló emberek, kosárlabdapálya és túra/szabadtéri

A bajnokság legkisebb korosztálya, az U9-esek is bemutatkoznak végre a hétvégén. Bár van még egy U8-as korosztály is, de ők egyelőre nem játszanak hivatalos meccseket, így jelenleg az U9-esek a legfiatalabbak az UP bajnokságban. Reméljük minden lurkó megmutatja mit tanultak az edzéseken és bízunk benne, hogy fiaink, illetve lányaink már ebben a korosztályban is megmutatják oroszlánkörmeiket.
A képen a következők lehetnek: 7 ember, , mosolygó emberek

Leány Serdülő III. osztály-Közép-Dél

December 1. (szombat), Kálváriaparti Általános Iskola, 3200. Gyöngyös, Kócsag u. 40.

 

14:00 Gyöngyösi KK – Kispest NKK Endo+ Service

 

Lány U12, Adorján János régió

December 1. (szombat), BVSC Zugló edzőcsarnok, 1142. Budapest, Szőnyi út 2.

 

14:00 XVI. kerületi KMSE – Kispest NKK Endo+ Service

17:20 Kispest NKK Endo+ Service – Angyalföldi Sportiskola

 

Fiú U12, Adorján János régió

December 1. (szombat), Vasas edzőcsarnok, 1139. Budapest, Fáy u. 58.

 

13:40 Angyalföldi Sportiskola 2.– Kispest NKK Endo+ Service

15:20 Kispest NKK Endo+ Service – Pumukli KUA

 

Lány U9, Adorján János régió

December 2. (vasárnap), Vasas edzőcsarnok, 1139. Budapest, Fáy u. 58.

 

10:00 Angyalföldi Sportiskola 1. – Kispest NKK Endo+ Service I.

10:30 Angyalföldi Sportiskola 2.  – Kispest NKK Endo+ Service II.

11:00 Kolozsvár-Rév – Kispest NKK Endo+ Service I.

11:30 Angyalföldi Sportiskola 1. – Kispest NKK Endo+ Service II.

 

Fiú U9, Adorján János régió

December 2. (vasárnap), Vasas edzőcsarnok, 1139. Budapest, Fáy u. 58.

 

13:00 Kispest NKK Endo+ Service – Kolozsvár-Rév

14:00 Kispest NKK Endo+ Service – Tempo KSE
A képen a következők lehetnek: 4 ember, , köztük Petrovszki Kata és Anna Dóra Felső, cipők

Várunk mindenkit szeretettel a fenti napokon és helyszíneken, szurkoljuk ki együtt a győzelmeket! Csak a Kispest! Hajrá, Kisoroszlánok!